2.fejezet

2011. augusztus 22. /kedd/


Amióta ideköltöztünk, nem történt semmi érdekes. Tegnap elmentünk Sammel vásárolni. Szerezte, két új felsőt, és egy sötétkék farmert. Bementünk a drogériába egy finom parfümért, meg beszerezni néhány sminkcuccot. Általában nem sminkelem ki magam annyira, hogy úgy nézzek ki, mint holmi mosómedve, csak egy kis szemcerka és spirál, meg egy leheletnyi szájfény. Abból az epres a kedvencem. Nem tudom miért, de nagyon megszerettem. Nagy boldogság töltött el, mikor megláttam hogy itt is lehet kapni a kedvenc márkámat, a NYC-t. Később még beugrottuk a fodrászhoz és úgy gondoltam, hogy új suli, új én. Egy kicsit vágattam a hajamból és rakattam bele egy pink csíkot. Erre nagyon büszke vagyok. De anyáék amint meglátták a szívbaj kerülgette őket.
-Kovács Jennifer, mégis hogy képzeled, hogy egy ilyen förmedvényt rakatsz a  hajadba? Eszednél vagy te lány? Így próbálsz lázadni az új hely ellen? Az eszem megáll. Anrdew, látod mi lett a lányunkból? Teljesen olyan lett, mit valami suhanc. Jenny, most azonnal visszamész a fodrászhoz, és szólsz neki hogy tüntesse el azt a hajadból- háborodott fel anya, miközben folyton a hajamban lévő csíkra mutatott.
Lehet, hogy előbb kellett volna nekik szólni róla. Dehát, késő bánat, eb gondolat.
-De anya! Ezt most csak így nem lehet kiszedni belőle. De ha kikopik, megígérem, hogy ilyet többet nem csinálok az engedélyetek nélkül. Léééégysziiii, hadd maradjon!!-könyörögtem
-Na jó! De nincs több ilyen meglepetés!- egyezett bele végül anya
-Megegyeztünk!-mosolyogtunk egymásra
Ezután győzelemittasan felrohantam az emeletre, hogy bepakoljam a cuccaim a holnapi gólyatáborra. Egy egész hét a tengerpartnál! Ennél jobb nem is lehetne. Sajnos még sohasem voltam tengerparton, annyi, amit láttam róla, az a filmekből volt. Tehát  a tengerpart. Víz. Akkor kell strandpapucs, fürdőruha, törölköző, naptej.....Még egy órán át törtem a fejem, hogy mit vigyek, mire végre kész lettem. Mikor ránéztem a sötétben világító TooLate órámra, megszeppenve jöttem rá, hogy már fél 11 is elmúlt. Gyorsan átvettem a Linkin Parkos pizsamám és lefeküdtem aludni.

1.fejezet

2011. augusztus 20. /szombat/

Most pakolok, nemsokára indulunk az új lakhelyünkre, Belgiumba. Mivel apa új munkát kapott ott, kénytelenek vagyunk odaköltözni. Nagyon jó. Megint én leszek az új diák. Még jó, hogy kiskorom óta tanulok franciául,, legalább majd könnyebben fogok ott kinn boldogulni. Már majdnem kész lettem a pakolással, mikor kopogtatást hallottam.

-Szabad?- kérdezte apa.

-Gyere csak nyugodtan, mindjárt kész vagyok.- mondtam, miközben kinyitottam neki a szobám ajtaját.

-Jaj, Jenny, drágám, sajnálom , hogy miattam itt kell hagynod a kis barátaidat.- sajnálkozott apa.

-Mikor indul a gép?-kérdeztem.

- Három óra múlva, úgyhogy jobb lenne sietni- szólt sürgetően.

-Mindjárt megvagyok!-ordítottam a földszinten lévő anyámnak és a testvéremnek, Adamnek. Gyorsan bedobtam a hajvasalóm és a neszeszerem a bőröndbe és még egyszer leellenőrizem, hogy minden meg van-e , mikor a kezembe akadt egy kép a legjobb barátaimról. Hárman voltunk rajta: a jobbomon Becky, a balomon Suz. Könny szökött a szemembe, mikor megláttam a három nevető lányt a képen. Ez a kép körülbelül egy éve készülhetett, nyolcadik elején. Akkor kerültünk egy osztályba. A visszaemlékezésemben a bátyám zavart meg. Pont egymás ellentétei vagyunk. Ő magas, világos barna hajú, a szemei zöldes-kék színben pompáztak, és 17 éves. Adam inkább anyura, míg én apura hasonlítok. Én alacsony vagyok, a hajam hosszú és sötétbarna, már szinte fekete színű, ugyanolyan színű mint a szemem.Én 14 éves vagyok. Most kezdem a kilencediket egy belgiumi gimnáziumban.Nem vagyok valami jó tanuló. főleg fizikából. A régi sulimban nagyon utált a fizika tanárom, úgy hívták Csaba bácsi. Mindig kinézett valakit magának, akit folyton piszkált, és ez rend szerint én voltam.

-Siess már vagy lekéssük a gépet!- siettetett anya.

Még utoljára visszapillantottam a most már kiürített szobámba, majd a bőröndökkel leindultam a lépcsőn. Amint a  nappaliba értem, megláttam, hogy a család többi tagja már türelmetlenül várt az indulásunkra.

-Bocs, hogy rám kellett várni.- hebegtem.

-Na, gyerekek, indulhatunk?- kérdezték anyáék nagy mosollyal.

-Felőlem..- lökte oda lazán a bátyám.

-Igen!- válaszoltam egy csöppnyi keserűséggel a hangomban.

Fura lesz elhagyni ezt az országot. Remélem azért majd néha visszalátogatunk a nagyiékhoz. Nagyon fog mindenki hiányozni. Közben be is ültünk a kocsiba. A Ferihegyi-repülőtér körülbelül egy órányira van. Az idő nagyon lassan telt odáig. Addig anya egy kis beszámolót tartott nekünk az új sulinkról. Én most kezdem a kilencediket, a bátyám a tizenkettediket.

- Na gyerekek, szeptembertől a Lycée Sainte Marie -ba fogtok járni. Jenny, te augusztus 23-29-ig gólyatáborba fogsz menni, hogy megismerd az új osztálytársaidat.-osztotta meg anya lelkesen.

-Oké. Már várom,hogy milyenek lesznek.- mondtam zavartan.

- Ja és gyerekek, anyátok elfelejtette mondani, hogy találtunk egy olyan iskolát, ahol magyarul folyik az oktatás, így a tanuláshoz nem szükséges perfekt francia nyelvtudás!-örvendezett apa.

-Ez tényleg jó!- szóltam megkönnyebbülten.

 Bele sem merek gondolni, hogyha az általam nagyon utált fizikát még magyarul sem tudom megtanulni, milyen nehéz lenne franciául. Eközben megérkeztünk a reptérre. Miért pont 20.-án kell indulnunk? Pont azon a napon, amikor a tűzijáték van. Pedig úgy szeretem nézni a Budapestit.

-De hát, talán Belgiumban szebb tűzijáték van..- nyugtatgattam magam.

Elindultunk becsekkolni. Még utoljára hátranéztem, hogy jól eszembe véssem a hőn szeretett Magyarországot. Beszálltunk  a repülőbe. Én egy ablak mellé szóló jegyet kaptam. A szüleim jól ismertek, imádom nézni a gyönyörű tájakat. Tíz perc után egy légiutas-kísérő jött oda hozzánk. 

-Szia! Kérsz valamit enni, inni, esetleg valami olvasmányt?

-Szia! Egy ásványvizet és egy IM újságot kérnék.

-Máris hozom.

-Köszönöm.

És ezzel el is tűnt. Öt perc múlva apa horkolására lettem figyelmes.

-Szülők...-gondoltam

Utána visszaért a stewardess. Hozta az innivalót és az újságot, amit illedelmesen megköszöntem.

-Majd még visszajövök, látom  nincs társaságod. Amúgy Sam vagyok. Tíz perc múlva vége a műszakomnak és akkor visszajövök.- mondta lelkesen.

-Oké és...öhm..köszönöm!- motyogtam lányos zavaromban.

Körülbelül 5 perc alatt kiolvastam az IM-et. Egy idő után rápillantottam a bátyámra, aki úgy látszik az egész úton az iPodját hallgatta.Amint feleszméltem Sam visszatért.

-Szia! Bocsi, elfelejtkeztem bemutatkozni, Jennifer vagyok, de mindenki csak Jennynek hív.-mondtam bátran.

-Szia! És, mi szél visz Belgiumba?- kérdezte kíváncsian.

- Hát, apukám ott kapott munkát, és emiatt költözünk.- mondtam szomorúan.

- És hova fogsz suliba járni?

-Anya pont ma beszélt róla..asszem a Lycée Sainte Marie.-mondtam tudatlanul.

-Á, az a legjobb iskola magyaroknak. Én is oda jártam 2éve.-mondta.

-Tényleg? És milyen? Jó fejek a tanárok? Szerinted könnyen be tudok majd illeszkedni?-záporoztam meg Samet a kérdéseimmel. 
-Igen, tényleg. Nagyon szép, szerintem nagyon tetszeni fog.Hát a tanárok...A kedvenceim Oláh Brigitta és Dobos Alexandr volt. Pont abban az évben jöttek, mint én. Ők a legjobb fej tanárok. A többi az úgy elviselhető, de azért vigyázz velük! Főleg a fizika tanárral.- folytatta Sam a tanárok jellemzését nosztalgikusan. Utána a kedvenc énekeseinkről és bandáinkról beszéltünk. Én mindenfélét szeretek, popot, rockot egyaránt. Annyit beszélgettünk, hogy mire észbe kaptunk leszállt a gépünk. Gyorsan telefonszámot cseréltünk, illetve megbeszéltük, hogy írunk majd egymásnak közösségin. Felszedtük a bőröndjeinket, hívtunk egy taxit, hogy végre odaérjünk az új otthonunkhoz. Amíg vártunk a fuvarra, csodáltam a minket körülvevő parkot, melyben egy óriási tó is volt, a közepében meg egy szép szökőkút. Álmélkodásomból apa rángatott ki, mondván, hogy itt a taxink. Jó nagy ez a Brüsszel. Tíz percnyi út után az autó megállt. Tehát ideértünk. Apa egy 10 euróst adott a sofőrnek, aki hálásan biccentett és kinyitotta nekünk az ajtót. Micsoda úriember! Félve pillantottam rá az új otthonunkra. Mikor odanéztem elbűvölő látvány fogadott. A kaputól az ajtóig egy kikövezett ösvényen lehet eljutni. Az ösvény két oldalán vállig érő sövény van. Amint bekukkantottam a sövény mögé, egy gyönyörű virágoskert fogadott, tele rózsákkal. 
-Ez mind a mienk?- kérdeztem megdöbbenten.
-Igen kicsim, ez mind.- mondta büszkén anya, miközben körbemutatott.
-Ó, ez annyira gyönyörű! Ez a sok virág. Meg...az ott egy halastó?- kérdeztem
-Igen.-mondta apa izgatottan.
-Jaj de szép! El sem hiszem.Ez olyan mintha álmodnék! Csípjen meg valaki!-kértem elhamarkodottan, mivel abban a pillanatban valaki, pontosabban a drága bátyám egy akkorát csípett a karomba, hogy fájdalmamban  elordítottam magam.
-Te hülye! Nem gondoltam komolyan! Ezt most kiért kellett? Ez holnapra nagyon be fog lilulni.-sipítottam
-Hát azért, mert te kértél rá. És tudod hogy szeretlek, húgi!- válaszolt dacosan a bátyám, mikor a bokámnál fogva felkapott és elkezdett fejjel lefelé lógatni,
- Tegyél már le!-kértem. mire végre letett.-Köszönöm. Jó lenne, ha végre leszoknál már erről.
Gyorsan felvittük a bőröndöket és elosztottuk a szobákat. Végül én az egyik teraszra nyílót kaptam. Elkezdtem kipakolni a ruháimat és eldöntöttem, hogy holnap vagy holnapután el fogok menni vásárolni. Végül kiszedtem a laptopomat is a csomagból és felmentem facebookra , hogy írjak az otthoniaknak, mikor megláttam, hogy van egy ismerősnek jelölésem. Sam az. Nagyon jóba lettem vele a repülőút alatt. Majd megkérem, hogy menjünk el együtt vásárolni. Írtam neki egy rövid üzenetet, majd lehajtottam a gépet. Még pár cuccot kipakoltam, mikor anya felkiabált, hogy kész a vacsora. Amint lementem a lépcsőn, megláttam, hogy milyen pofás kis amerikai konyhánk van. Vacsi után siettem az ágyamba, mert rájöttem, hogy hosszú napok várnak még ránk.